Csapattábor

2013.08.31 10:56

Most hogy lassan vége a nyárnak beszámolunk a történésekről. A csapat idén is  megtartotta a nyári táborát, Mátraalmás mellett, a Borzagos réten. Minden adott volt a felhőtlen szórakozásra: volt egy kis ház, ahol a GH-t rendeztük be, egy nagyobb fedett terület, ahol a közös étkezések és programok zajlottak, volt nem messze a tábortól patak és forrás, ahol fürödtünk és ahonnan a vizet hordtuk. Építőanyagunk is volt bőven az erdő és az előzőleg  itt táborozó csapatok réven.

Az előtábor Július 5-én késő délután indult útjának, és a teherautó nem hibátlan működésének köszönhetően, csak éjjel fél 1 körül talált rá a táborhelyre. A lelkesedés és a csapatszellem mindent legyőzött, így 9-én délben, egy szinte teljesen kiépített táborral vártuk a  Tikálba betelepülni vágyó törzseket, ugyanis a keretmese majás volt. Talán jobbis, hogy a kiscserkészek, csak 13-án jöttek le, így nem sokkolta őket a vezetőség férfi tagjainak az eléggé hiányos öltözete.  A Citrom, Grizzly, és Mangó őrs érkezésével nekiálltunk a körletek kialakításának és felépítésének. Az őrsi körlet az a része a tábornak, amit az őrs magának alakít ki, ott főz, étkezik(ha nem közösen) és alszik. A körletek ezért tartalmaznia kell a sátrakon kívül, egy asztalt padokkal, amikre az egész őrs le tud ülni, egy tűzrakóhelyet és egy szemetest. Ezek a kötelező építmények, az őrsök között folyamatosan megy a rivalizálás, hogy kinek sikerült menőbb körletet kialakítani. Ez idén is így volt. A szürkemarhák (rover korosztály 18+), elég masszív asztalukkal és konyhapultukkal tűntek ki, a Citromok az M63-as sátorban elkészített emeletes ágyukkal, míg mi a Grizzlyk, a két méter magasba épített asztalunkkal és a kőböl összerakott tűzrakónkkal. Ezenkívül volt polcunk egy pultunk, ahol a kaját előkészítettük, függőágyaink. 

Senki ne sértődjön meg, hogy így kiemelem a Grizzly őrsöt, de mégiscsak a mi honlapunkra írom a cikket :)

A tábor véleményem elég jól sikerült, senkit sem kellett eltemetni, mindenki minden végtagját hazahozta, úgyhogy szerintem a szülők is elégedettek lehetnek.

A tábor vége felé a résztvevőkön érezni lehetett már a fáradtságot, ami előjött láz, remegés, nyafogás, rosszullét formájában, minek következtében kicsit engedtünk a gyeplőn és a 20 km-es kirándulást kihúztuk a programból sokak megelégedésére. De nem csak pihiből állt a tábor, volt( és itt most egy felsorolás következik) : éjszakai túra, kereskedő játék, lelki délután, kézműves, sportnap, főzőverseny, helytörténeti játék(Mátraalmás),méta, gyümölcsös játék, tábortűzek, esti őrsi imák, probáztatás, fogadalomtétel egy közeli kőbányában, portya.

Ezek közül kiemelném most a portyát, amiről külön is lehetne egy bejegyzést írni mert annyira kalandos volt. A Grizzly őrssel egy kb 8 kmes távot mentünk, hogy ráleljünk a Gyula barlangra, ahol éjszakázni akartunk. Azt tudni kell, hogy kicsit elcsúsztunk ezért csak 5 körül indultunk el az utunkra. Mivel az őrs nem először portyázik együtt tisztában voltunk egymás képességeivel, csak a Cimbiével nem, aki velünk tartott, mert a Pumák még kcs-k és még nem voltak a táborban. Cimbi azon képességével lepett meg minket, hogy nem szállnak rá a szúnyogok. Ez a vándor kútnál derült ki, ahova eljutottunk, miután nem találtuk meg a Gyula barlangot. Itt annyi volt a szúnyog, hogy mindenki rohangászott, hogy ne szálljanak rá, csak a Cimbi ült békésen és hallgatta a szúnyogok lágy zümmögését. Mivel a hely nem vált be (érthető okokból), eljutottunk az Ágasvári turistaházba, ahol 800 Ft/főért akár még sátrazhattunk is volna a réten, ahol egy csillagászcsapatot találtunk akik milliós készülékeikkel készültek a sötétedésre, hogy aztán azokkal kukkolják az eget.... Négyen felmentünk az Ágasvár tetejére megszemlélni a terepet, de olyan magas volt, hogy nem akartunk mégegyszer felmenni a cuccokkal oda. Végül a vendégház tulajdonosának ajánlásával ismételten visszaindultunk a patakmederbe(ez már sötétedéskor vol), ahol a fogadós és a lámpáink segítségével megtaláltuk a barlangot. Egy patakban való fürdés és konzervezés után, pedig álomba merültünk a barlangba, ahova épphogy csak befértünk. Hazafele  megállítottuk a family frostot és fagyizva új, az úton tanult dalokat énekelve tértünk vissza a táborba.

Mindent összefoglalva ismét jó táborunk volt, szép helyen, jó időben, jó emberekkel, jó hangulatban.

 

Balázs